Imperio

  Vizsgaidőszak.

Ez egyet jelent az éjszakákba nyúló, fárasztó magolásokkal, a helyes pálcamozdulatok folytonos gyakorlásával, és az újabb és újabb házi dolgozatok megírásával.

De egyet jelent a tavasz végével, a nyár és a szünidő beköszöntével. Az idő melegebb lesz, szinte egész nap forró, párás minden… Az iskolaudvar, az osztálytermek, a talárok, alatta a bőrünk…

 A rekkentő hőségtől csupán hajnalban menekülünk meg, amikor a Roxfort hatalmas kőfalai kicsit csillapítják, lehűtik a levegőt. De ilyenkor rendszerint alszunk… Alszunk, hacsak nem mi vagyunk ebben az évben az iskolaelsők, akiknek úgymond kötelessége megfelelni az új tisztségüknek.

Márpedig Hermione ennek mindenképpen meg akart felelni…

Az iskolai könyvtár már jó néhány órája teljesen kiürült a lány mellett, mindenki –Ron szerint minden épeszű-, aludni tért. Mivel Hermione volt az évfolyam legjobb diákja, Madam Cvikker beleegyezett, hogy maradhat tanulni, ameddig csak akar. 

   Hermione kinyitott egy újabb, vaskos, poros könyvet és maga elé húzta. Lapozott párat, aztán álmosan megdörzsölte a szemét és megnézte a karóráját. Hajnali három. Remek…

Nagyot ásítva megmártotta a pennáját, és írni kezdett. Hirtelen valami fura, recsegő zajra lett figyelmes. Valaki matatott a könyvtár ajtajánál. Gyorsan elfújta a gyertyáját, megmarkolta a varázspálcáját és mozdulatlanul ülve fülelt.

Halk ajtónyikorgás. Egy alak belépett… Nesztelenül osont a polcok között, csupán talárja suhogásából lehetett kivenni, hol is járhat éppen. Lánccsörgés, újabb ajtónyitódás.

A zárolt részlegben jár! –ütött szöget a lány fejében.

Megvárta, amíg az éjjeli látogató megtalálta a keresett könyvet, és szerzeményével kifelé indul a könyvtárból. Akkor aztán fényt gyújtott.

- Lumos! –suttogta és a pálcája végén megjelent a kis őrlángocska.

Egy pillanatra mindkét embert elvakította a fény, de Hermione miután pislogott párat, már fel tudta ismerni, ki az éjjeli betörő.

- Malfoy! –kiáltott fel.

A fiú összerezzent és zavarában a háta mögé dugta a vörös borítójú, régi könyvet. De miután rájött, kivel van dolga, magabiztosan elmosolyodott és kihúzta magát.

- Ó, csak te vagy az, Granger! A szívbajt hoztad rám!

Hermione a világító pálcát még mindig markolva karba tette a kezét és szigorú arcot vágott:

- Mit keresel itt ilyenkor?

- Ezt én is kérdezhetném tőled! –vágott vissza a fiú.

- Bocsáss meg, de én legálisan vagyok itt. Engedélyem van Madam Cvikkertől, hogy…

- Oké, oké, nem szóltam! –intette le türelmetlenül a mardekáros fiú. –Nézd! Felejtsd el, hogy itt jártam és menj lefeküdni, vagy… –fejével a Hermione mellett a könyvektől roskadozó asztal felé intett-, …felőlem tanulj csak tovább!

Azzal Draco megfordult és tett pár lépést a kijárat felé.

- Ezt nem engedhetem!

- Hogy micsoda? –pördült meg a tengelye körül Malfoy. Összehúzta a szemöldökét, úgy meredt a lányra.

- Mint iskolaelső, kötelességem jelenteni, hogy egy diák tiltott időben, tiltott helyen tartózkodott –lépett közelebb hozzá Hermione. – Tehát nem engedhetem, hogy elhagyd a helyszínt.

A szőke fiú elfintorodott.

- Hagyj lógva, Granger! Menj vissza a könyveidhez!

- Nem! Nagyon jól tudom, hogy a zárolt részlegből loptál ki egy könyvet! Minek kell az neked?

- Az az én dolgom –Draco sejtelmesen elmosolyodott. –Szükségem van rá az… az egyik vizsgához. Hát már az is bűn, hogy művelődni próbálok?

- Ne szórakozz velem, Malfoy! –csattant fel Hermione. –Most szépen itt hagyod azt a könyvet. Holnap reggel pedig jelentem az esetet Piton professzornak.

Dracot -aki eddig álmosan vakarózott-, ez a mondat észhez térítette. Vagy jobban mondva, inkább feldühítette.

- Granger! –pár nyújtott lépéssel a lány előtt termett, és összeszorított fogakkal suttogta: –Eszedbe ne jusson, vagy nem tudom, mit csinálok veled!

Hermione kissé ijedten hátrébb húzódott.

- De… akkor sem engedem meg… –dadogta.

Draco lemondóan a hajába túrt. Aztán fejcsóválva újra a lány szemébe nézett.

- Mondd, miért kell neked így viselkedned? Miss Mindentudó! Annyira taszít a viselkedésed! …Pedig olyan gyönyörű vagy –tette hozzá olyan halkan, hogy a lány alig értette.

- Hogyan? –Hermione behunyt szemmel és összeráncolt szemöldökkel megrázta a fejét.

- Nem mondtam semmit! –egyenesedett fel zavartan a fiú. –Jó éjt!

- Állj meg! –a griffendéles lány egyik kezével a fiú karja után kapott, a másikkal a mellkasának szegezte a pálcáját. –Nem tudom, miért szórakozol velem, Malfoy. De ez az ócska trükk nem jön be, nem fogom elfelejteni a kihágásodat!

- Ugyan, Granger! Én is prefektus vagyok! –védekezett hanyagul Draco.

- De nem iskolaelső!

- Nem –hagyta helyben a fiú. Majd a rá oly jellemző gonosz mosollyal elvigyorodott. –De erősebb vagyok nálad! Úgysem hagyom, hogy egy tanárhoz cipelj!

- Nem nagy szám azzal hencegned, hogy fizikailag le tudnál teperni –húzta fel az orrát a lány.

Malfoynak ijesztően megvillant a szeme. A korábbi álmosságnak a szemében már nyoma sem volt. Lassan tett egy lépést Hermione felé.

- Hidd el nekem, puszta kézzel, vagy máshogy is sikerülne leteperni téged!

- Máshogy? –értetlenkedett a lány.

- Varázspálcával –bólintott a fiú.

- De hiszen nincs is nálad a… –a mondatot már nem tudta befejezni, mert Draco a tarkójára csúsztatta az ujjait és magához húzva megcsókolta. A csók heves volt és nagyon rövid. De ahhoz éppen elegendő, hogy Malfoy –a lány első döbbenetét kihasználva- kicsavarhassa kezéből a pálcáját.

Hermione ujjait a még mindig bizsergő ajkai elé kapta, és a közeli asztal széléig hátrált.

- Te megőrültél! –szörnyülködött Dracora nézve, aki most az ujjai közt pörgette a lány pálcáját.

- Nem hinném –vont vállat nyugodtan a fiú.

- De… és… –Hermione igyekezett megtalálni a hangját, de még mindig nem tette túl magát a történteken. –Most nem zavar, hogy hozzámértél? Mióta nem válogatsz és osztasz be mindenkit származás szerint? 

- Lássuk csak… –színlelt gondolkodást Malfoy. –Úgy két éve? Azóta nem igazán nézem, hogy az illető hölgy arany vagy félvér Mardekáros, Hollóhátas, vagy Hugrabugos. Vagy esetleg Griffendéles és sárvérű –villant meg újra Draco szeme. –Igen, igen, úgy két éve, ha erre voltál kíváncsi.

Hermione elhallgatott. Eddig is volt egy olyan sejtése, hogy a fiú kihasználja a külsejét. Akármennyire is utálta, azt azért be kellett vallania magának, hogy Draco… tényleg jóképű. És mivel ő lett a Kviddics csapat kapitánya is… sokat edzhet… Jó, jó, mindenki kihasználná ezt a helyében… Na de ennyire?!

- És feladod apád kedves kis előítéleteit is? –próbált csúfolódni a lány.

- Igen –vigyorgott a fiú. –Mert megéri…

Azzal lassan a lány felé sétált. Közben le sem vette róla a szemét, csupán a pálcát emelte mellmagasságba. Amikor közvetlenül a barna hajú lány előtt állt, a varázspálca végét a szegycsontjának szegezte.

- Mindig megéri… mint ahogy most is meg fogja.

Hermione elpirult és egy pillanatra elakadt a lélegzete. Nagyrészt a rémülettől de valami mástól is. De mi ez? Talán… izgalom?

- Nyugodj meg! –suttogta a fülébe, amitől a lányon végigfutott a libabőr. –Nem fog fájni… legalábbis, ha igazak Weasleyről a pletykák…

- Nem! –Hermione felkiáltott ijedtében, mert rájött, hogy a fiú nem viccel. Teljes erejéből meglökte. –Soha! Hallod? Soha!!

- Sss! –tette Draco a szája elé egy ujját. –Ugye nem akarod felverni az egész sulit?

- Ne… hagyj Malfoy… –Hermione erőtlenül motyogott és rázta a fejét, de a fiú már újra szorosan mellette állt. Valami megbénította, úgy, hogy mozdulni sem bírt. Tűrte, hogy a fiú végigsimítson a haján, majd a nyakát kezdje cirógatni. De amikor ujjai a lány ajkaira siklottak volna, hevesen elfordította a fejét. Draco elhúzta a kezét.

- Érdekes. Eddig még mindenki szabad akaratából adta oda magát nekem. De tudtam, hogy téged nehéz lenne betörni… Ha több időnk lenne hozzá…

- Soha –kapta fel Hermione elszántan a fejét. Ezek voltak az utolsó erőtartalékai. –Soha nem engedném meg neked, hogy hozzámérj!

Remélte, hogy kívülről meggyőzőbbnek hatott az ellenkezése, mint ahogy valójában érezte. Nem tudta megmondani miért, mitől, de most nem viszolygott Dracotól… Szíve izgatottan dobogott. Valami feltüzelte őt… Talán… Nem! Az nem lehet…!

- Már megtetted! –somolygott a fiú, majd színpadiasan felsóhajtott. –De most tényleg nincs túl sok időnk, még aludni is akarok a holnapi vizsga előtt! Imperio!

Csak egy pillanat volt. Egy pillanat, amikor Hermione enyhe bizsergést érzett a mellkasában, ott, ahová Malfoy célzott. Aztán megszűnt minden fájdalom, minden kétely, probléma, minden gondolata elmosódott… Csak a tejfehér köd volt és ő. Valami távoli muzsika. A kedvenc lassú száma. A lány ábrándos arccal elmosolyodott. Olyan érzése támadt, mintha felemelkedett volna ebben a hófehér vattafelhőben.

- Gyere ide! –hallotta Draco hangját valahonnan messziről. Olyan bársonyos volt. És ha ilyen szépen kéri, persze, hogy odamegy!

Bizonytalanul a mardekáros fiú elé lépett és mosolyogva felnézett rá.

Draco kajánul elvigyorodott és hüvelykujjával megcirógatta a lány ajkait.

- Ez már jobban tetszik –susogta. Megemelte a finom vonalú állat és ajkait a lányéra tapasztotta.

Még gyorsabban kezdett verni a szíve és érezte, ahogy a fiú finoman a saját nyaka köré fonja eddig lecsüngő karjait.

Draco kis idő múlva megtörte a csókot és elindult lefelé a lány kipirult arcán, majd megcsókolta a füle mögötti finom bőrt. Ujjaival eközben az iskolai vörös-sárga csíkos nyakkendőt oldotta ki, majd miután elhajította, két oldalt széjjelebb húzva a lány gallérját, belecsókolt a nyakába.

Hermione szédülni kezdett a fejében kavargó ködtől, a fiú forró leheletétől pedig libabőrös lett. Erősen megkapaszkodott Draco talárjában és hagyta, hogy annak kezei a vászoning alá csússzanak. Ha akarta volna, akkor sem tudta volna leállítani.

Malfoy lassan elkezdte kigombolni az egyeninget és a fokozatosan feltáruló bőrt apró puszikkal hintette be. Kioldás nélkül szabadította ki kebleit a melltartóból, majd megnyalta a mellbimbókat, amitől azok egyre jobban keményedni kezdtek. Hermione hátrahajtotta a fejét és hagyta, hogy a fiú közben lassan lehúzza válláról és már ernyedten lógó karjáról a fehér inget.

- Ron…! –sóhajtotta.

Draco pedig tovább haladt lefelé, apró puszikkal hintve be a sápadt, lapos hasat, és a köldök alatti újabb erogén zónát. De amint elért a szoknya széléig, felegyenesedett.

Somolyogva elhátrált a lánytól és lustán nekidőlt egy könyvespolcnak.

- Vesd le a többi ruhádat! –utasította szigorúan.

Hermione tovább szédelgett és most már fázott is. Keze gépiesen nyúlt hátulra, a szoknya cipzárjához. Valahol mélyen érezte, hogy ez így nincsen jól, de a varázslat miatt nem tudott értelmesen gondolkodni.

- Lassabban! –hallotta a szőke fiú hangját távolról.

Jó, rendben van, ha ezt kéri, akkor ő úgy is tesz… –azzal ügyelve a mozdulataira, egyre lentebb tolta csípőjén a fekete szoknyát, majd amikor a térdéhez ért, elengedte. A földre hullott ruhadarabból kilépve lehajolt és elkezdte kicsatolni a cipőjét. Miután a térdzokniját is félrehajította, kábán felnézett Dracóra.

A fiú nagyot sóhajtott és egy pillanatra sem vette le a szemét a lányról. Hermione halványan elmosolyodott.

Milyen aranyos –szólalt meg egy kis hang a fejében.

- Tovább!

A lány kissé homorította a hátát és kioldotta a melltartó kapcsát. A bal vállához nyúlt, hogy lassan kibújjon a pántból, de Draco egy mordulással ellökte magát a polctól és szinte rávetette magát. Hermione békésen tűrte a követelőző ajkak és ujjak játékát a bőrén, néha fel-felnyögött, amikor a fiú túl erősen markolta meg egy-egy testrészét. Egészen az asztalig hátráltak.

A fiú türelmetlenül leszaggatta róla maradék fehérneműt, tovább csókolgatta még egy ideig, aztán, épp amikor a lány vállát harapdálta, hirtelen megdermedt és másodpercekig csak szuszogott. Nagy nehezen felegyenesedett. Hermione békés mosollyal ránézett. Draco sápadt arca kipirult. Csak lihegett, nehezen nyelt egyet, de nem szólt semmit.  

Hátrébb lépett és miközben szétnézett a sötét helyiségben, elgondolkozva végigfésülte a haját az ujjaival. Majd kibújt a talárjából és leterítette a földre, az asztal mellé, amin még mindig ott hevertek a lány cuccai: a táskája, teleírt pergamenek, két rúnaszótár és egy gyakorlásnak szánt megkezdett fordítás.

Hermione, mint egy felöltözetlen kirakati baba, némán állt ott, ahol Draco hagyta.

Már épp újra beleveszett volna a körülötte kavargó ködbe, amikor megjelent előtte a fiú rendezetlen arca, erős ujjak fonódtak a csuklójára és kezdték magukkal húzni le a földre.  

Mindketten a taláron térdeltek; Hermione bambán mosolygott, Draco azonban zavartnak tűnt.

- Csókolj meg! –adta ki végül az utasítást.

A lány gépiesen előredőlt és lassan, lassan közelített a fiú arcához. 

Na és mi lesz Ronnal? –szólalt meg egy kis hang a fejében.

Ronnal?

Hermione megtorpant és pislogott párat, de abban a pillanatban Malfoy a tarkójára csúsztatta a kezét és összenyomta az ajkaikat. A fiú felsóhajtott és tovább csókolta. Amikor a lány érezte, hogy elfogy a levegője, ösztönösen hátrébb húzódott, de amikor szétnyitotta a száját, Draco becsúsztatta a nyelvét. Hermione érezte társa erős kezét a derekán, aztán eldőltek és a lány Malfoy izmos testéhez préselődött.   

Hamar átgördítették a hátára és Draco fölé kerekedett. Tapogatózó ujjakat érzett a csípőjén, majd a combjain, aztán egy erősebb tolás alulról és szinte önként felhúzta a lábait.

- Ügyes kislány! –suttogta Draco és ezek voltak az utolsó szavai. Beléhatolt.

Óvatosan, tényleg óvatosan mozgatni kezdte a csípőjét és amikor érezte, hogy nem ütközik különösebb akadályba, felbátorodva folytatta tovább. Hermione behunyt szemmel feküdt alatta és bár a ködtől csak homályosan látott, a megszokott erős karok között biztonságban érezte magát. A talár egyre jobban csúszkált a földön, így megkapaszkodott Ron karjában.

De… a karja sosem szokott remegni –gondolta zavartan.  

A talár úgy megtekeredhetett egy helyen, hogy nyomta a hátát. A feje már a hideg, kemény kőpadlón volt. Halkan nyöszörögni kezdett, amikor Malfoy gyorsabb tempóra váltott. A fiú belefúrta az arcát a lány vállába, lehelete megcsiklandozta a nyakát.

De ez a púp úgy zavar! Kinyitotta a szemét. Az úszkáló, vattapamacsszerű ködön keresztül nézte a mennyezetet és a gyertyákkal teli csillár fénye szúrta a szemét. A szeme sarkából látta az íróasztalról szinte a földig lelógó hosszú pergamentekercset. Megpróbált oldalra fordulni, hogy elolvashassa a szöveget a lapon, de erősen leszorították. Kábán felemelte mindkét kezét és kutató mozdulattal végigsimított a hófehér vállakon, majd a lapockákon, aztán hirtelen ledermedtek a karjai.     

Hová tűntek a válláról szeplők?  

Malfoy röviden felnyögött a kéjtől és erősen megszorította a lány vállát.

Olyan érzés volt, mint amikor az ember hosszú időt tölt a víz alatt, alig lát, alig hall a nyomástól és most a kibukik levegőért, ahol megcsapja a fény és a tenger moraja.

Hermionénak elakadt a lélegzete. Jobb oldalra fordította a fejét és akkor tudatosult benne, hogy a vörös tincsek, amik néha az arcába csaptak igazából szőkék, szinte tejfehérek, csupán a gyertya fénye játszott elkábított érzékeivel.    

De hirtelen összerezzent és le kellett hunyni a szemét, amikor a gyönyör fokozódva és fokozódva egyre jobban a hatalmába kerítette. Kezdett újra elsüllyedni a tengerben.

- Dra…co –lehelte halkan.

A fiú lebénult egy pillanatra és felemelte a fejét a göndör fürtök rejtekéből. Egész arca verejtékben úszott, zihált és karjai továbbra is remegtek. Hitetlenkedve ránézett Hermionéra és a lány kissé még álomittas tekintettel visszanézett rá.

Nem tudott megszólalni, és lassan már gondolkodni sem. Aztán felnyögött. Draco újra mozogni kezdett, hevesen, szinte vadul, de tekintetét már nem vette le prédájáról; végignézték egymás megkönnyebbülését.

Hamar lecsillapodtak a lány érzékei, újra tudatában volt a görcsnek a gyomrában, ami még akkor került oda, mikor a zárolt részlegből kilépve felismerte a fiút. Kiszáradt szájjal nyelt egyet és tett újabb kísérletet a szabadulásra. Ezúttal nem tartóztatták. Malfoy villámgyorsan elhúzódott az útjából, rendbe tette magát és talpra állt.

Hermione hangtalanul magára terítette a meggyűrt talárt, azután ő is lábra állt. Tétován a ruhái irányába pislogott, de meg sem mert mozdulni, amíg a fiú ott volt. Inkább behunyta a szemét, lenézett meztelen lábfejére és a göndör haja mögé rejtette az arcát.

Menj már, mit állsz még itt? –gondolta egy kis hang a fejében. De nem tudta, hogy ez most neki szólt-e, vagy Malfoynak.  

Ami a fiút illette, csak állt ott, ökölbe szorított kézzel, még levegőt venni sem mert. Várt.

De vajon mire? Nem mindegy neki, hogy mit gondolok?

Hermione óvatosan rápillantott. Malfoy összerándult. Kinyitotta a száját és ki is préselt pár szánalmas hangfoszlányt, de nem álltak össze értelmes szavakká. Talán csak a nevét tudta kivenni belőle. A keresztnevét.

Hermione… Nem, Ron és Hermione, Ron és Hermione, Ron és Hermione –visszhangzott a fejében. Draco arcán táncolt a gyertyák fénye. Szürke szeme csillogott a félhomályban, száján szaporán szedte a levegőt. A lány gyomra újból ugrott egyet, szíve a torkában dobogott. és Draco Malfoy…

A fiú tétován lépett egyet felé. Hermione ijedten összerezzent, arca fájdalmasan eltorzult és kicsordult a szeméből a könny.

A földre rogyott és vállai némán rázkódni kezdtek. A drága cipők egyre távolodó kopogása volt az egyetlen kora hajnali zajforrás a könyvtárban.   

Vége