Penna: 2004.10.21. és 10.24.

Az álarcok mögött

A Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola ódon falait megvilágította a lemenő Nap narancssárgás fénye. Hamarosan előtűntek az első csillagok is a borús égbolton, hogy aztán a sötétszürke felhők a Holddal együtt elnyeljék őket.

Hermione fáradtan lépett ki a könyvtárból. Könyvekkel és megírt házi dolgozatokkal telezsúfolt táskáját félvállra vette, úgy baktatott a folyosón a Griffendél torony felé.

Nagyot ásítva átvágott egy drapérián és egy újabb, szélesebb folyosóra ért. Rögtön hangos kiabálás ütötte meg a fülét. Ahogy közeledett, már a hang gazdáját is megismerte.

 Nagyszerű…

Malfoy állt pár másodéves gyűrűjében, és bizony nagyon mérges volt. Amint a lány közelebb lépett, ezt a saját bőrén is megtapasztalta.

- Húzz el innen, Granger! –förmedt rá Draco, amint meglátta.

Hermione kezdeti kíváncsiságát egy pillanat alatt felváltotta a düh.

- Mert ha nem, akkor mi lesz? –vágott vissza és kihúzta magát. –Attól még, hogy prefektus vagy, Malfoy, még nem kell a szegény diákokon kiskirálykodnod! A fejemet teszem rá, hogy semmit sem csináltak!

Draco összeszűkült szemmel, visszafogott hangnemben válaszolt:

- Ehhez neked semmi közöd! Jogom van megbüntetni azokat a tanulókat, akik véleményem szerint megszegték a szabályokat!

Hermione cinikus mosollyal válaszolt. Ránézett a három megszeppent hollóhátas lányra, és intett, hogy induljanak.

- Menjetek a hálókörletetekbe! –utasította őket nyugodtan.

Amíg le nem fordultak a sarkon, addig követte a kis csoportot a szemével. Aztán elégedetten újra Malfoy felé fordult.

A fiú szeme villámokat szórt.

- Most azt hiszed, hogy nagy voltál, Granger? Persze neked mindenbe bele kell avatkoznod!

- Tessék?! –háborodott fel a lány. –Még neked áll feljebb, Malfoy? Örülj, hogy nem jelentem az esetet! …Itt terrorizálod a nálad kisebbeket!

- Fogd be! –sziszegte a szőke fiú.

- Ó, nem! Én nem táncolok úgy, ahogy te fütyülsz! Lehet, hogy a többi mardekárosnál el tudod ezt érni, de nálam nem!

- Hát persze! –lépett előrébb Draco. A fáklyák fénye játékosan táncolt az arcán, a haján… –Egy griffendélesnek nem lehet parancsolni! Rátok nem vonatkoznak a földi halandókra előírt szabályok, mi? És te, Granger…!

- Igen? Halljam, mit akarsz mondani! –tette csípőre a kezét a lány.

A mardekáros fiú gonoszkás mosollyal a lány elé lépett, kissé lehajolt, hogy a fejük egy szintbe kerüljön, onnan vágta halkan, szinte suttogva Hermione képébe:

- Sárvérű. Csak egy kis sárvérű vagy!

A lány elpirult mérgében. Mégis: Ökölbe szorította a kezét és próbálta palástolni az érzelmeit. Mélyen az utált fiú szemébe nézett, egy darabig ilyen közelről meredtek egymásra.

- És igenis volt okom megbüntetni a kislánykákat –szólalt meg újra Draco.

Hermione pislogott párat, hogy magához térjen. Ilyen közel még sohasem voltak egymáshoz… szinte érezte a bőre illatát is.

- Hát, azt kétlem Malfoy! –kis fáziskéséssel válaszolt ugyan, de hamar belemelegedett újra a vitába. –A hozzád hasonló beképzelt emberek mindenkit elnyomnak, élvezik, ha megkeseríthetik a másik életét! Még mindig csodálkozom azon, hogy Dumbledore professzor miért választott egyáltalán prefektusnak!

- Fogalmazzunk úgy –kezdte Draco kimérten-, hogy az öreg ebben a kérdésben nem követett el hibát… Ellenben Weasleyvel…

- Ha jót akarsz, ezt a mondatot most nem fejezed be –komorult el még jobban a lány.

- Miért? –szólt fennhangon a fiú. –Halljam, milyen különleges erényei vannak Vízlipatkánynak, amivel kiérdemelte ezt a pozíciót? Az biztos, hogy a dirit nem fizette le…

- Ron igenis megérdemelte, hogy prefektus legyen! –csattant fel a lány.

- Valóban? Hát, én például biztosra vettem, hogy Szent Potter lesz a kiválasztott. Nagyon csodálkozom, hogy ti nem lepődtetek meg rajta!

Hermione az ajkába harapott. Tudta, hogy most meg kellene védenie a barátját, de nem jutott eszébe semmilyen nyomós érv. Akárhogy is, Malfoynak ez egyszer igaza van… Amikor egy hónapja Ron megkapta az értesítő levelet, ő, Hermione is eléggé meglepődött ezen. Persze, próbált úgy tenni, mintha ez tényleg magától értetődő lett volna, de…

- Na, mi van? –kérdezte Draco kajánul vigyorogva. –Kényes pontra tapintottam?

Hermione karba fonta a kezét és mélységes megvetéssel nézett vissza rá.

- Hűha! –csúfolódott tovább Malfoy. –Ha szemmel ölni lehetne…

A lány lassan leengedte a kezét és újra a fiú elé lépett.

- Belőled teljesen hiányoznak az emberi érzelmek, ugye tudsz róla?

Most Malfoyon volt a sor, hogy zavarában elpiruljon.

- Te kis sárvérű! –suttogta gyűlölködve.

Hermione vett egy mély levegőt. Mire újra megszólalt, már nem remegett a hangja.

- Nem gondolod, hogy ez már lejárt lemez? –kérdezte csendesen, de érthetően. – Inkább találj ki valami új sértést, mert ez már kezd nagyon unalmassá válni!

- Hmm –Malfoy töprengő arckifejezéssel megvakarta az állát. –Mit szólsz ahhoz, hogy mugli?

Hermione lehunyta szemét és hosszan kifújta a levegőt. Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, tartja magát. Nem adja meg neki azt az örömöt, hogy lássa, a szavai tényleg elérték hatásukat…

- Gyűlöllek! –szaladt ki hangosan a száján.

Amikor ismét felnézett, meglepetten tapasztalta, hogy a fiú nevet. Hangtalanul ugyan, de nevet!

 Ez nem normális – futott át a lány agyán.

Draco úgy tűnt, nemigen akarja abbahagyni a vigyorgást és a fejcsóválgatást, ami hosszabb távon kezdte nagyon idegesíteni a lányt.

- Hagyd abba! – mondta. –Malfoy, fejed ezt be!!

- Miért? Mit fogsz tenni, Granger?

Hermione dühösen előkapta a varázspálcáját és a szőke fiú torkának szegezte.

- Mindjárt megtudod!

Draco lekicsinylő pillantást vetett a pálcára, majd eszelős tekintettel rámeredt a lányra.

- Úgysem mered! –jelentette ki.

- Ó, dehogynem! –somolygott a lány, de legbelül irtó mérges volt. Érezte, hogy kipirult az arca, és a levegőt is gyorsabban kell vennie. Hogy a csudába tudja mindig így felidegesíteni?! Miért van rá mindig ilyen hatással? Ostoba, kellemetlen, gonosz alak…! Önző, beképzelt, alattomos, durva… ellenállhatatlan… szexi… érzéki… férfias…!

Hermione kiejtette a kezéből a varázspálcát, amikor Draco az ujjaihoz ért. Résnyire nyitotta a száját, és kissé rémülten nézett a fiú szürke szemeibe. Hiába, most sem tudott olvasni bennük…

Malfoy végigsimított a lány kézfején, majd megragadta a csuklóját és hirtelen magához rántotta.

Egy pillanatig sem habozott, lehajolt és forrónmegcsókolta. Egyik tenyerét a lány arcára csúsztatta, a másikkal szorosan átölelte a derekát.

Aztán, amilyen gyorsan megtörtént, olyan hirtelen ért véget a csók. Mindketten hátrébb léptek pár lépést és zihálva meredtek a másikra.

- Gyűlöllek! –suttogta Hermione, megtörve a folyosón beálló csendet.

- Én is téged! –vonta össze a szemöldökét a mardekáros fiú.

- Helyes! – bólintott dühösen a lány, majd lehajolt a pálcájáért. Felegyenesedve rendbe szedte félrecsúszott talárját.

Malfoy gőgösen végigmérte a lányt.

- Helyes! –ismételte ő is.

Pár másodpercig még farkasszemet néztek egymással, aztán szinte egyszerre fordultak meg és indultak el sietve a másik irányba.

Nemsokára elhalt a távolban a cipők kopogása is, és a folyosó újra néma csendbe burkolózott.

Az égen a Hold kíváncsian előbukkant a felhők rejtekéből, de hiába vonta ezüstös fényárba a helyet, az már kihalt volt, csak a drapéria himbálózott szelíden a sarkon…

Vége