Régebben csak úgy jött, 

Gondolni sem kellett

A szó magától szállt

Borús, sötét felleg. 

Majd változtak az évek, 

Megszokta a csendet

Szavakhoz a kislány

Kedvet sosem érzett. 

Üldögélt egymaga,

Négy fal volt a társa

Nyüzsgő, sárga börtön

díszes kis lakása. 

Összeragasztotta

Letört, rozsdás szárnyát

Bicegve útra kél, 

hogy felkutassa álmát. 

De mit talált, jobb volt

Furcsa és valódi

Madár röppent lelkén

Hagyta megnyugodni. 

Mézarany és dió

Őszi fáknak színe

Folydogál a Duna

Ajándékba ÉLET.