~Fidelius~
~Fidelius~
Rinoa
 
Regények
 
Novellák
 
Fordítások
 
Trifle
 
Interaktív
 
 
Szórakozás
 
HP Fanfiction
 
Shoebox Project

 
Cset
 
Holdfázisok
CURRENT MOON

moon phases
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A magunk keresztje
A magunk keresztje : 6.rész

6.rész

  2008.10.04. 19:34


 

folytatás...

*

 
A férfi fél óra múlva merészkedett fel hozzá. Addig gondolkodott. És határozásra jutott.
Anne nem Tobiék szobájában volt, így be kellett kopognia a hálóba.
- Mit akarsz? –hallatszott Anne hangja.
 
Remus –valamiért- elmosolyodott, magabiztosan kihúzta magát és lenyomta a kilincset. Utoljára akkor járt a szobában, amikor az ablakokat cserélte. Először és utoljára. Szóval furcsa érzés volt.
Megállt az ágy végében; a nő a háttámlának dőlve feküdt keresztbe tett lábakkal és Tobi fekete cicájával játszott.
- Haragszol –állapította meg.
 
Anne nem is vett róla tudomást, amíg Remus fel nem ült mellé az ágyra. A férfi kicsit fészkelődött még, aztán némán várt valamire, ami soha nem jött el.
Egy darabig mindketten csendben voltak. De a hátát már nyomta a kemény támla.
- Tegyél mögéd egy párnát –dünnyögte a nő. Remus így is tett, aztán nagyot sóhajtva visszadőlt. 
- Hallgatlak.
 
Anne jó ideig a haját birizgálta, idegesen tekergette az ujjaira.
- Tudod, hogy hívják az én férjem? –szólalt meg hirtelen.
- Nem –válaszolt Remus őszintén.
- Vagy hogy mit jelent az Adel és a Johara név?
A férfi figyelmesen nézte az arcát.
- Mit akarsz ezzel mondani?
 
- Remus… Én értem, hogy mi idegenek vagyunk egymásnak. És hogy bármikor elmész, ha akarsz. És nem is foglak feltartóztatni.
Elhallgatott és gyengéden letette a macskát a földre. A kis jószág ugrálva szaladt a résnyire tárt ajtó felé.
- És ez így nagyon rendben is van, mert így kell lennie, csak… fogalmam sincs, ez miért nem tetszik nekem.
Mérgesen végigsimított a homlokán, az arcán, majd megmasszírozta a nyakát.
 
Remus követte szemével az ujjak játékát, és valami betöltésre váró üresség keletkezett a mellkasában. Addig ült némán, amíg csak bírta. De a karja magától működött, kinyúlt, átkarolta a nő vállát, magához húzta, hamarosan pedig eldöntötte a matracon és fölé kerekedve mohón megcsókolta.
 
Szeret csókolózni, élvezte az ajkak és a nyelv játékát, szerette a hevességét, amikor elöntötte a testét a vágy, és szerette ezt is, amikor zavartalanul, finoman kóstolgatják egymást. Nem is tudta megmondani, csak a csókért van úgy oda, vagy Anne-ért is.  
Nem esett nehezére megállni, elszakadni azoktól a puha, rózsás ajkaktól, mert továbbra is a nő két lába között feküdhetett, karok fonódtak a hátára és élvezte a másik testének melegét.
 
Mindketten bazsalyogtak egy kicsit, Remus félresöpört egy kósza szempillát a nő arcáról, aztán tűrte, ahogy cirógatják a haját a nyakán.
Mi a fenét csinálunk?
Lehajolt és megpuszilta a száját, egyszer, kétszer, de harmadjára Anne már mosolyogva eltolta az arcát, ő pedig fektében felkönyökölt.
 
- Tudod, hogy mi a kedvenc színem? –kérdezte Anne. Remus halkan, nevetve szuszogni kezdett, minden olyan abszurd volt.
- Hát azt hiszem, tudom. Blau?
- Genau. De mi a te…tiéd?
A férfi megmozgatta a karját, mert kezdett zsibbadni a sokperces puha felületen való támaszkodástól.
- És miért akarom én ezt tudni?
- Das weißt nur du –suttogta a férfi és egyszerre olyan bambának érezte magát. Nem akart semmibe se belegondolni. Megmozdította a csípőjét. Még mindig merev volt. Egy kicsit eljátszott, csigalassan hozzá-hozzádörzsölgette magát a nő öléhez, de mindketten tudták, hogy nem fog történni semmi. Épp ezért nehéz megmagyarázni, miért volt ez jó, jobb, mint simán jó, szinte kielégítő. 
Lustán feküdtek egymáson még egy darabig, aztán már csak egymás mellett a paplanon.
 
- Barna –szólalt meg egy fél óra múlva Remus.
Anne csukott szemmel hümmögött egyet.
- Und… Mikor van a te születésnapod?
- Március tizedikén.
- Akkor még… nem késtem el –somolygott.
- És a tiéd?
- Június huszon… huszonhét.
A férfi bólintott, és csak azért sem tette hozzá, hogy „akkor én sem”.
 
További semmiségekről kérdezgették a másikat még hosszú percekig.
- Mint a gyerekek, nem gondolod?
Anne halkan kuncogni kezdett.
- Miért? Ezt csak ők tehetik?
- Igazad van... Mit szeretsz egy férfiban?
- Á, látom, már tinédzserek vagyunk.
- Nos?
- Szeretem, ha erős, önálló, és nem unalmas mellette az élet. A többi lányos klisét képzeld hozzá. 
- Várj…! Rendben, hozzáképzeltem.
- Na és, te mit szeretsz egy nőben?
 
Remus lassan kinyitotta a szemét és a plafont kezdte tanulmányozni.
- Szeretem… ha kedves…
Talpraesett? Lily volt talpraesett. Molly milyen is volt? Szép, puha, jó illatú. Ostobaságok.
- … ha értelmes… ha…
 
- Ki Sziriusz? –alig hallotta Anne hangját, annyira suttogott.
 
- Egy barát –vágta rá, mert gyorsan akart válaszolni. De látszott, hogy ezzel nem tudta meggyőzni.
- Gyerekkori barátod?
- Igen. Az iskolából… voltunk többen is –tette hozzá és rettegett a következő kérdéstől.
Meglepődött, amikor Anne közelebb húzódott hozzá és kedvesen megölelte.
 
- Az én férjemet Kamilnak hívják. Keleti a név, de van ilyen nálunk is, így könnyű volt neki beilleszkedni. Tudod, ide jött tanulni. Katona, de a bankszakma is nagyon érdekli.
Remus bólintott.
Aztán lenyelte a gombócot a torkából és feltápászkodott.
- Mindjárt visszajövök –mondta, azzal lesietett a földszintre a batyujához. Komótosan turkált benne egy darabig, aztán kiegyenesedett. Mielőtt felment volna az emeletre, kinézett az ablakon. Anke-ék az udvaron hintáztak.
 
- Hintáznak –szólt csöndesen, belépve a szobába. Anne ugyanúgy feküdt az ágyon, még a pózt sem változtatta.
- Köszönöm. 
Remus a kezébe nyomott három papírdarabot, majd visszafeküdt mellé.
- Was ist das? –kérdezte a nő és feltámaszkodott.
Óvatosan hajtotta szét az egyszer már széttépett és megragasztott papírt.
 
 
 
„Úgy hiányzol
Majd beleőrülök
Nap nap után
Éj éjt követve
Csak rád vágyom
Csak rád várok
Majd beleőrülök
Úgy hiányzol…”
 
Moony! Nem tudom elhinni, hogy ezt a giccset írtam miattad! Hülye nyár. Újra át kell gondolnom, melyikünk is a csajosabb. De legalább alig rímel, hah!”
 
 
- „Melyikünk a csajosabb?”
- Szleng. Lányt jelent –mondta Remus rekedten.
 
A második papírt Anne már szemöldök ráncolva hajtotta ki.
 
   R.–
Nem tudom, mi legyen. Még mindig szeretlek, ha ez számít valamit. Fogalmam sincs, mit írjak még. Harry megtanulta a neved. Hiányzol neki.
Nekem is. Könyörgöm, írj valamit!
                                                                               –S.
 
A nő letette a második papírdarabot is a takaróra, majd a fényképre meredt. Látszott a szemén, hogy megütközik, amikor a bőrdzsekis, fekete hajú alak megmozdul a képen, pedig a férfi csak vonzón elmosolyodott és a szájához emelte a cigarettáját.  

- Nagyon… jóképű –hebegte, aztán tovább nézte a férfit, aki most lassan kifújta a füstöt a száján. Végül letette a fotót a levelek mellé, és ülő helyzetbe tornázta magát. 
Azt is le lehetett olvasni a vonásairól, hogy már összeállt a fejében a kép, mégsem szólt egy szót sem.
Remus viszont furcsa mód egykedvűen érezte magát. Kritikusan szemlélte a neki fejjel lefelé levő képet, és már csak túl akart lenni ezen az egészen. 
 
- Ő Sziriusz –mondta Anne és a férfinak még bólintania sem kellett hozzá. A nő értetlenül megrázta szép fejét. –Akkor te… de hát… 
- Mit szeretnél tudni? –kérdezte Remus és kicsit ingerültté vált. –Volt dolgom lányokkal, csak velük volt dolgom, amíg nem jött ő a képbe. Sirius az én… –felsóhajtott. –Ő volt, de számomra már halott.
- …Warum?
- Mert elárulta a barátait. A barátainkat. Háború volt nálunk. Mindenki meghalt miatta, érted? Csak Harry nem, a keresztfia, akkor volt egy éves. De nem vehettem magamhoz.
Anne arca elkomorult. Remus szigorúan nézett a szemébe.
- Sirius… Az az ember, akit a legjobban gyűlölök a világon –jelentette ki. –Nagyon kérlek, többé ne kérdezz róla! –mondta, azzal felállt és az ablakhoz lépett. Nekikönyökölt az ablaküvegnek és a tenyerébe támasztotta a homlokát.
 
Marta a torkát valami, annyira kikívánkozott belőle legalább egy kiáltás, egyetlen elkeseredett kiáltás, de csak állt ott, és vette a mélyebbnél mélyebb levegőket. 
A matrac nemsokára megnyikordult, aztán már csak Anne fejét érezte a hátán és a karját a dereka körül. Remus kinyitotta a szemét és maga elé meredt.
- Adel… –kezdte a nő tétován. –Adel Tobinak középső neve és azt jelenti, hogy „becsületes.” Johara Ankenek második neve, és „ékkövet” jelent.
 
- Szép nevek –mondta, aztán csak bámulta a nő összekulcsolt kezét a hasán, és nem tudta elhinni, tényleg igaz: ez segít neki. Ó, Atyaisten, de még mennyire, hogy segít neki! Sirius arcának eddig oly éles körvonalai homályosulni látszottak, és beugrottak helyére újabb, szebb, s hosszú idő óta boldogabb képek.
- Anne… –motyogta, majd halkan felnevetett. Megfordult és gondolkodás nélkül lehelt egy apró csókot a nő szájára. Aztán felegyenesedett és hitetlenkedve csóválni kezdte a fejét.
- Warum… bist du mit mir so…?
 
Csodálatos és édes és jólelkű és angyali.
 
***
 
1989. április
 
Már két napja folyt a ház takarítása, az emeleten kezdték és mostanra már csak a földszinti nagyszoba (ami ebédlőként, nappaliként, és egy ideje Remus hálóhelyéül is szolgált), valamint a veranda volt hátra.
A férfi tett egy óvatos ajánlatot, hogy besegít néhány bűbájjal, de Anne eddig csak abba ment bele, hogy az eltört dolgokat összeforrassza, besegítsen áramszünetkor vagy vízhiánykor, illetve néha felmelegíthette például a teavizet. Az, hogy Remus maga mikor és miért használta a pálcáját, már egy másik kérdés volt. Erről nem volt olyan könnyű „leszokni.”
Ahogy nőttek, a gyerekeknek is egyre több házimunkát kaptak, Anne ragaszkodott az otthonról hozott szokásokhoz, és az idei első nagytakarítás sem képezett kivételt.   
 
Már sötétedni kezdett, amikor Remus az egyik szekrény tetejét törölgette. Komótosan pakolgatta vissza a dobozokat a helyükre; kézbe venni egyet, fel a székre, le a székről… Épp az utolsó előttinél tartott, amikor az ajtó becsapódott és beszaladt kacagva Anke. Tobi sírva futott utána. A kislánynál egy játékautó volt és hol máshol talált volna búvóhelyet magának, mint Remus és a szekrény közt. A férfi tétován figyelte a jelenetet, ahogy Tobi kiáltozva a játékáért nyúl, lökdösi a nővérét, és Remus hiába szólt rájuk, nem hallgattak rá. A vége persze az lett, hogy az aktuális doboz nagyot puffanva esett a földre, a tartalma pedig szétterült a szőnyegen.
 
- Entschuldigung –hebegte Anke, és már hajolt is, hogy összeszedje az apróbb tárgyakat.
Bocsánat.
Remus megcsóválta a fejét.
- Nos… mach’ nichts –azzal ő is leguggolt a kislány mellé.
Semmi baj.
Tobi miután biztonságba helyezte a kisautót, érdeklődve turkálni kezdett az asztalon maradt utolsó dobozban, aztán csak segített Remuséknak.
A férfi a helyére rakta a dobozt, majd megkérte Anke-, hogy adja fel neki az utolsót.
 
- Das ist zu schwer! –nyafogta a kislány.  
- Nehéz? Wirklich?
Mire lekászálódott a székről, Anke már le is emelte a doboz tetejét.
- Die sind nur Bücher –tájékoztatta őket Tobi, és úgy látszott, őt nem hozza lázba a dolog.   
- So alte Bücher… –mormolta a kislány és felnyitotta az egyiket. Remus a válla felett csak annyit tudott megállapítani, hogy a könyvek németül íródtak és Anne lánykori családneve volt tintával beleírva.
- Ich denke, zurückpacken –mondta Anke-nak. Visszatenni. Magától biztosan nem turkálna más holmija közt.    
- Nur ein bißchen! Laß mir, Remus! –kérte a lány. A férfi vállat vont. Végül is nincs semmi joga megtiltani Anke-nak, hogy szétnézzen a régi családi kötetek között. 
A dolog ennyiben is maradt. Kiment sétálni pár percre az udvarra, aztán amikor visszajött, feltette az utolsó dobozt is a helyére.
 
A dobozból elcsent egyik könyvet néhány hét múlva látta viszont. Anne gyűlésre ment este, így kivételesen neki kellett ágyba dugnia a gyerekeket. Kellemesen csalódott a feladatban, valahogy nehezebbre számított. Fél tízre járt az idő –azért volt még min finomítani-, amikor Anke és Tobi konkrétan ágyba került. Félszegen megkérdezte, hogy meséljen-e nekik, de a gyerekek csak kacagtak és őszintén megmondták, hogy tanuljon meg egy kicsit jobban németül. Remus, jobb ötlete nem lévén, hagyta, hagy olvasgassanak még egy keveset.
Tobi átmászott nővére ágyára, a férfi pedig leült melléjük és csendben figyelte, mit vesz elő a lány az éjjeliszekrény fiókjából.
Aztán elakadt a lélegzete.
 
- A… Anke? –szólongatta a kislányt.
- Ja?
- Wo… hast du das…? –rábökött a keményfedelű könyvre.
Honnan van ez?
- Na, von Mutti’s Karton.
A dobozból.
Remus nyelt egyet.
- Kann ich… kann ich bekommen es? Zu lesen. Interessant.
 
Anke kutató pillantással illette, de aztán bólintott és a kezébe nyomta.
 
*
 
- Oh –mondta Anne, amikor a ház elé ért és meglátta Remust a verandán ülve.
- Milyen volt a gyűlés? –tudakolta a férfi.
- Warum… miért ülsz te a sötétben? Nem fázol? –sopánkodott a nő, és már lépett is, hogy felkapcsolja a kinti villanyt. –Ist was? –fordult hozzá. Mi az?
A férfi kifújta a levegőt.
- Sosem mondtad, pontosan miért is mentünk a nagymamádék házába.
 
Decemberben voltak ott, Anne megkérdte Remust, hogy segítsen elhozni a padlásról pár kacatot.
- …De. A hintaszékért mentünk.
A férfi némán bólogatni kezdett, aztán előhúzott egy régi könyvet a kabátja zsebéből és odanyújtotta Anne-nek.
- Was ist… hm.
A félhomályban nehezen lehetett kivenni mindkettőjük arcát.
 
- Mit mondjak? –kérdezte végül a nő.
- Amit nem tudok.
Anne még jobban beburkolózott a kabátjába, egyik lábáról a másikra állt és a koromsötét udvarra meredt.
- Gut. Elhoztam egy könyvet. Nem, én igazából hármat.
- Honnan van nektek ilyen könyvetek? –faggatta Remus türelmesen.
- Az én… dédim. Az ő ládájában találtam.
- Anne.
Volt valami szigorúság abban, ahogy a nevét mondta. A nő habozott egy kicsit, aztán vágott egy kelletlen grimaszt.
- Én nagyon kicsi voltam, amikor még élt. Nem emlékszem sok mindenre, csak arra, hogy az én dédim mindig lehúzott redőnyös szobában ült. Szerette a cicákat és néha, amikor sírni látott, csak intett egyet a kezével és akkor színes pillangók szálltak a hajamra és a vállamra.
A férfi ráemelte a tekintetét.
- Aztán, miután ő meghalt, nem lehetett többet nagyiéknál beszélni őróla. Az ő holmijait a padlásra zárták.  
- …Értem –mondta megkésve Remus. Aztán talpra állt és a nőhöz lépett. Szólásra nyitotta a száját, de Anne megelőzte:
- Tudom, hogy mi volt. Találkoztam veled és most már tudom.
 
A férfi szó nélkül elvette a kezéből a könyvet, az átváltoztatástan könyvet, és fellapozta. Pontosan a 394. oldalon. Az oldal alsó sarka be volt hajtva.
 
- …Meg akartam nézni –magyarázkodott Anne.
- Mit? –kérdezte keserűen a férfi.
- Remus, ich… én…
- Mióta tudod? –aztán a tengerkék szemek ezt is elárulták. Az ezüst, a vér, a sebhelyek, a rendszeresség. –Hát persze. Ostoba kérdés. Ezért is mentünk oda… Okos nő vagy, Anne.
- Nem, én nem. Nem vagyok –suttogta.
A férfi lassan megcsóválta a fejét.
- Ez már túl sok. És újra rájönnél… –gondolkozott hangosan.
- Was?
- Elmegyek. Nincs szükségetek tovább rám.
- Was?! Oh, nein!
- Sajnálom… –mormolta és előhúzta a varázspálcáját.
 
Anne váratlanul belecsimpaszkodott a nyakába, de olyan lendülettel, hogy Remus megtántorodott és nekiütközött a veranda egyik faoszlopának. A szájára tapasztotta a száját és addig csókolta, míg érezte, hogy a férfi izmai elernyednek. Elhúzódott tőle, de csak egy-két centiméterre.
- Das darfst du nicht! –mondta és végigsimított a pálcás kezén. –Einfach nicht. Nein –és újra megcsókolta. –Bitte, geh nicht weg!
Ne menj el!
Remus elkeseredetten próbált ellenállni. Nem akar elmenni. Nem akar egy újabb helyet. Elege van, elfáradt, de itt sem maradhat. Mindig mennie kell.
- Így… senkinek sem kellek –nyöszörögte.  
- O, doch –szólt Anne és két keze közé fogta a férfi arcát. –Kérlek! Hagy’ ne kelljen könyörögnöm!
Remus kényszeredetten elmosolyodott és nekidöntötte a homlokát a másiknak.
 
- Remus, ezzel… nem lett semmi másmilyen. Én tudom már egy ideje és sejtettem régebb óta –a férfi szemébe nézett. –Azért sejtettem, mert ez a mi helyünk mindig is babonás volt. Meséken nevelkedtem –magyarázta tovább, most már nyugodtnak szánt hangon. –Grimm meséken! Boszorkányokon és beszélő állatokon és varázslényeken. És mindig az erdő mellett laktam! …Ezért nem okosság ez.   
- Veszélyes –préselte ki magából a férfi.
- Nein, és ezt te is tudod. Mert te elmész, ahogy mindig is elmentél. Aztán visszajössz… Aztán én kimosom a ruhád és látom, ahogy pár nap alatt begyógyulnak a sebeid.
- Nem lehet…
- Miért nem? –kérdezte sírva Anne és újra megölelte. –Nem akarok többet egyedül lenni!
 
Remus a szőke hajtincseken keresztül bámulta a padlódeszkákat. Karja erőtlenül lógott az oldalán.
 
Másnap reggel együtt ébredtek; ugyanabban a ruhában voltak, mint tegnap este, csak egy pokróc volt kettejükre terítve és fogták egymás kezét.
 
***

 
Tara_Lynn
 
HP Novellák
 
HP regények
 
Novellák
 
Versek
 
Kedvenc képeink
 
Marauders
 
HP Fanart
 
Egyéb Linkek
 
Látogatóink
Indulás: 2005-01-22
 
Látogató olvassa a lapot.

J

 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal