*

Nos, a terv csak félig-meddig jött be. Igaz ugyan, hogy a bor teljes egészében elfogyott, de annak a nagyobb hányadát Sirius itta meg. De az akció így sem volt sikertelen, hisz elérte, amit akart…

Nem telt bele sok idő, és az alkohol hatására mindketten felélénkültek, nevetgéltek és hamarosan rájöttek, hogy a testük –bódultságukban-, érzékenyebben reagál az érintésre. 

Black rálökte a takaróra párját, aztán kipirulva fölé mászott és elkezdte csókolgatni, szívogatni a nyakát. Kezei már a nadrág gombjánál matattak, amikor Remus egy erőteljes kézszorítással leállította.

- Mi van?! –kérdezte türelmetlenül. –Nem látod, hogy dolgom van?

De a férfi csak vigyorgott.

- Talán már elfelejtetted, ami mondtam?

- Nem tudok mindent megjegyezni, amit egy nap mondasz –morogta a nyakának. –Túl sok információ…

- Nem! …A szeretkezéssel kapcsolatban! –suttogta egész halkan Remus.

Black hátrébb húzódott.

- Az elmúlt órában ezzel kapcsolatban is sok megjegyzést hallgattam. Túl sok izgató mondatot, ezért is tartunk most itt, ahol tartunk –magyarázta.

Remus egy darabig elnézegette a párja arcát, aztán lassan elvigyorodott. Sirius pedig tudta, ez a szemcsillogás mivel jár majd. 

- Azt mondtam –kezdte Lupin az italtól felbátorodva, miközben lelökte magáról Siriust-, hogy ez az én menetem lesz. De lehet, hogy a következő is, ha még sokat ellenkezel.

- Ó, szóval te menetekben számolod a szerelmet? –harsogta Black tettetett felháborodással.

Holdsáp feltornázta magát ülő helyzetbe és elszántan farkasszemet nézett vele.

- Van ellene valami kifogásod? –kérdezte fenyegetően.

Sirius elégetetten elvigyorodott, aztán a tarkója alá tette a karját és hátradőlt az ágyon. 

- Rendben van. Csinálj, amit akarsz.

- Amit csak akarok? –ismételte Lupin.

- Szabad a pálya…

- Akár ezt is? –azzal a nadrágján keresztül megragadta Sirius férfiasságát. A varázsló hangosan felkiáltott –már nem volt abban az állapotban, hogy a hangját szabályozni tudja.

Remus az oldalára fordította a férfit, ő maga szorosan a háta mögé feküdt. Gyors mozdulatokkal kicsatolta Sirius övét és lehúzta a cipzárját, majd a kezét az immár fedetlen húsra kulcsolta. Nem csinált különösebben semmit, csak jó erősen szorította és érezte, ahogy az egyre jobban dagad és pulzál a tenyerében.

Szabad kezével kedvese mellkasát és lapos hasát simogatta, miközben a füléhez érintette ajkait.

- Szerinted meg tudnánk dönteni a rekordot, amit a legelső éjszakánkon állítottunk fel?

- Azt hittem… már nem emlékszel rá –nyögte Sirius, és ő maga is csodálkozott rajta, hogy meg tudta formálni a szavakat.

- El tud ilyet felejteni az ember…?

Remus óvatosan beleharapott a fülkagylóba, de a kezét közben levette Blackről. Az rögtön fel is mordult, de Lupin leintette. 

- Türelem.

Sirius a hangokból ítélve rájött, hogy Holdsáp immár saját magát is szabaddá tette, majd amikor újra közelebb húzódott hozzá, már érezte is.

Black türelmetlen volt. Nem tudta, pontosan mi is jár társa fejében, de bármi is legyen az, ajánlom, hogy gyorsan csinálja…

- Remus! –nyögte a varázsló, amikor a férfi még mindig az előjátékkal volt elfoglalva. –Istenem, ne kínozz már!

Halk kuncogást vélt hallani maga mögül, de amikor ezt már szóvá is tette volna, elakadt a lélegzete. Lupin szorosan átölelte, teljes hosszában a hátának simult a mellkasával és egyidejűleg óvatosan beléhatolt. 

Sirius összerándult, és egyre jobban zihálni kezdetett, pedig Remus még el sem kezdett mozogni. Ezt még nem próbálták –futott át az agyán. 

- Holdsáp…!

- Ugye, nem fáj? –suttogta vissza a másik.

Ha Sirius meg is rázta a fejét, már nem lehetett megkülönböztetni a vonaglástól, amit nyomban elkezdett, egyidejűleg Remus döféseivel. 

Merlin! Ez… ez…

Lupin egyre hangosabban nyögött mögötte, Sirius pedig megborzongott, valahányszor megérezte a forró leheletét a bőrén vagy céltudatos érintését a csípőjén. Remus visszacsúsztatta hosszú ujjait társa keménységére, és most már azt is mozgatni kezdte: le-föl, le-föl.

Együtt ringatóztak jó ideig, csupán a hangok lettek egyre önfeledtebbek, egyre szabálytalanabbak, egyre hangosabbak.

Istenem, Remus… mindjárt… mindjárt…

- Hah… ahhh –sóhajtott Holdsáp, amikor elment. Sirius pár másodperc eltéréssel követte. Fejét hátravetette, szemei felpattantak és egyetlen, hosszú nyögéssel Remus kezébe élvezett.  

Az még utána is húzogatta a kezét Sirius férfiasságán, elkenve a tejfehér ondót a teljes hosszán.

Amikor már helyreállt a légzésük, kicsúszott párjából, a hátára fordította és szó nélkül fölémászott. Ujjaival már csak a pénisz tövét fogva, lassan az egészet a szájába vette és a nyelvével az utolsó csepp fehér váladékot is lenyalta róla. Aztán visszabújt Sirius mellé, lábát átvetette a csípőjén, fejét pedig annak izmos karjára hajtotta. 

Black hamarosan hallotta is oldalán a megszokott szuszogást. Ő maga csak jóval később bóbiskolt el; túlságosan élt még benne az élmény, és Lupin látványa.

Mondd csak, Holdsápom… te tényleg az enyém vagy? Tényleg… az enyém…?

*

Az ébredésben volt valami szokatlan és valami ismerős is.

Amikor Sirius kinyitotta a szemét, csodálkozva konstatálta, hogy még milyen sötét van. De a következő pillanatban már érezte, hogy nem bírna visszaaludni –belehasított a fejébe a fájdalom.

Nagy nehezen lerázta magáról Lupin testrészeit, aztán csigalassúsággal az ágy szélére csúszott, és letette a talpát a földre. Kinézett az ablakon. Épp akkor virradt.

És milyen idegesítően süt a nap…!

Aztán erőt vett magán és lábra állt.

Utálta ezt az érzést, a másnaposságot, bár arra rögtön rájött, hogy ezúttal nem olyan vészes a dolog. Kibotorkált a fürdőszobába, hogy egy kis vízzel felfrissítse az arcát.

Ha jóban lennék Pipogyusszal, most kérhetnék tőle valami bájitalt –futott át az agyán. De aztán rögtön tisztázta magában, hogy a kettő közül inkább a fejfájást választja.

Jobb ötlete nem lévén, inkább elkezdett kávét főzni.

Nemsokára Lupin kissé csoszogó lépteit is meghallotta.  

- Jó reggelt! –morogta társa a szemét dörzsölgetve. –Jó korán fennvagy –azzal álmosan nyöszörögve a fekete hajú férfi nyakába fonta a karját és homlokát lehunyt szemmel a varázsló mellkasának támasztotta.

- Minden vágyam volt, hogy egyszer veled keljek hajnalban –somolygott Black. Mikor meghallotta a vízforraló ismerős sípoló hangját, nagy örömmel fordult meg.  

Remus így inkább csak leült az egyik székre és várt.

- Reggelit? –kérdezte Sirius, miután elétolta a csészét.

- Ajaj, azt inkább nem –ingatta a fejét Lupin és belekortyolt az italba.

Tapmancs hátradőlt a konyhaszéken és csak nézte, nézte elragadtatva, ügyet sem vetve az egyre jobban elhűlő kávéjára.

- Azt ugye tudod –kezdte a szőkésbarna hajú varázsló-, hogy alig van itthon ennivaló? Legalábbis meleg ebédnek való?

- Aha. És? –kérdezett vissza bambán Sirius.

- Főzni kell –Remus ezt normális hangsúllyal mondta, de Black egy kicsit mégis félrehallotta.

- Sorsoljunk –vágta rá.

Lupin fáradtan felnevetett.

- Vagy csak megnézzük, ki kotyvasztott legutoljára. Lássuk csak… én.

Sirius készen állt a válasszal.

- És meg mernéd enni, amit csinálok?

- Eddig is mindig megettem, nem? – Tapmancs maga sem tudta miért, de fülig pirult. Vagy talán csak ő értette félre…? –Na jó –állt fel Holdsáp az asztaltól. –Ha kellenék, zuhanyozni vagyok.

*

Oké… Miért is ment ki minden tudomány a fejemből…?

Ez és ehhez hasonló kérdések cikáztak a fejében, miközben egyik kezében egy ósdi könyvet szorongatva, a tűzhely gőzölgő tartalma felett állt.

Spagetti… az csak tésztából meg valami paradicsomos szószból áll. Nem olyan nehéz. Tudom, mert egy hónappal ezelőtt is sikerült…

A főzés mégis fáradtságos munkának bizonyult. Az évek során az ember úgy gondolja, előbb-utóbb belejön a dologba és így Sirius nem értette, nála hol marad a hirtelen megvilágosodás?

Bár ahhoz képest, ahogy kezdte vagy négy évvel ezelőtt, mára sokat fejlődött. Mivel világ életében kiszolgálták –hol otthon, hol pedig a Roxfortban-, nem is volt érdeke ezt a mesterséget megtanulni. De miután a saját lábára állt, rákényszerült.

Remustól sem lehetett többet várni, ő is csak férfiból volt, bár való igaz, pár fokkal azért ügyesebb volt a párjánál. Legalábbis… türelmesebb.

Sirius már éppen ott tartott, hogy bedühödik és átcaplat Lilyért, amikor Lupin vigyorogva bekukucskált a konyhába és felajánlotta, hogy inkább rendeljenek valamit. Akkor aztán Tapmancs –miután jelentőségteljesen becsukta az ajtót a varázsló orra előtt-, elszántan nekilátott a főzésnek.

Fáradozása nem maradt eredmény nélkül. Az étel ehető volt.

Több, mint ehető!

Ezt még Remus is elismerte; majd miután Sirius kapott egy puszit is a munkájáért, elégedetten vágta be a koszos edényeket a mosogatóba és hátat fordítva nekik bevonult a nappaliba, hogy a vasárnap hátralevő részét édes semmittevésben töltse.

- Öhm… Holdsáp? –torpant meg Sirius.

- Szia!

- Az ott… a kezedben… –mutatott a férfi a Lupin ölében ülő csöppségre.

- Harry.

- Harry? –kérdezett vissza értetlenül Black, majd leguggolt melléjük, hogy elölről is megszemlélje a babát. Az csakugyan a keresztfia volt. Na de… –Hogy kerül ő ide?

- James ugrott át vele a kandallón át –hangozott a felelet. –Tudod, el akarja vinni Lilyt vacsorázni, meg minden és megkért minket, hogy vigyázzunk rá addig. Azt mondta, az a mugli hölgy, aki át szokott jönni hozzájuk, eltörte a lábát.   

- Vagy úgy –morogta Sirius. –És ennyire sietett, hogy még csak be sem köszönt?

Remus vállat vont.

Black pedig elhúzta a száját, felállt és odalépett a kanapéra készített kosárhoz. Abban pár cumisüveg, bébiétel, plüssállatok, takaró, pelenka és tiszta ruha volt.

- Úgy látom, Lily minden eshetőségre felkészült –jegyezte meg savanyú képpel. De nem hiszem, hogy a pár óra alatt ennyi mindenre szüksége lenne… 

- Jaj, nem mondtam? Azt ígértem, hogy reggelig vigyázunk rá.

- Mi?!?

- Mi az, Sirius? Hát nem örülsz neki? Ő a keresztfiad!

- Tudom! –dünnyögte a férfi és leült a fotelba. –Nem is az, csak… én nem tudok vele mit kezdeni –bökte ki végül. –Imádom, tényleg; de könnyű úgy babusgatni, hogy az édesanyja ott ül melletted és ha elsírja magát, csak visszaadod a kezébe és addig magukra hagyod őket. 

Remus nyelt egyet.

- Erre nem gondoltam. De most mondtam volna „nem”-et? –bizonytalanodott el.

- Nem! Persze, hogy nem! –emelte fel a hangját a varázsló. –De hogy a fenébe merik egyáltalán ránk bízni?!

Harry eddig bírta türelemmel. Tett még egy utolsó kísérletet rá, hogy lemászhasson Remus öléből, aztán, miután ez nem sikerült, eltorzult a kis arcocskája és hangosan nyöszörögni kezdett.  

Lupin kissé megrémülve hátradőlt dőlt ültében és segélykérően nézett párjára.

- Sirius…!

Black sóhajtott, majd letérdelt eléjük és megsimította a baba fejét.

- Jól van, nincs semmi baj!

- Biztos? –kérdezte Remus. Tapmancs felnézett rá és elmosolyodott.

- Öö, mi lenne, ha letennénk inkább a földre? –ajánlotta. –Az a múltkor is lekötötte.

- Aha –bólintott bambán Lupin és hagyta, hogy Sirius kivegye az öléből a kisfiút és a szőnyegre ültesse. Gyorsan a kezébe adta a plüssmackóját.

- Na! –húzta ki magát elégedetten Black. –Most kemény két percre lefoglaltuk!

Remus hangosan kifújta a levegőt.

- Akkor jó –motyogta és elkezdett kotorászni a fonott kosárban. –Azt hiszem, James még mondott valami olyasmit is, hogy délben már evett. Vagyis… hű, jó sok kaja van itt… ennyi biztos nem fog reggelig elfogyni!  

- Hagyd csak! –intette le Sirius. –Inkább ezt nézd meg! –azzal Harry felé bökött, aki megkapaszkodva az asztal sarkában, felállt. Oldalazva lépegetett párat, majd kinyújtotta a kezét az újság tetején heverő karóráért. Megszerezve amit akart, nagy lendülettel visszahuppant a fenekére.

Jó vastag lehet az a pelenka –gondolta Sirius.

Egy jó ideig minden békés volt. A két férfi csöndben nézte a babát, ahogy rázogatta az órát, tologatta a maciját, majd megunva őket négykézláb bejárta a szobát. Csak néhányszor kellett óvatosan beleavatkozni a „kirándulásába”, amikor a kandalló vagy a bejárati ajtó felé mászott. 

- Nem kellene már éhesnek lennie? Vagy aludnia? –tudakolta csendben Lupin.

- Jótól kérdezed! –szólt oda Sirius, aki már a szoba sarkában ülő Harry mellett guggolt. –Honnan a francból tudjam? Majd ha sír, végigpróbálgatjuk a tejet, pelenkát, mint a mugli filmekben. Más ötletem nincsen.

Harrynek volt.

Amikor legközelebb elpityeredett, a két varázsló hiába kínálgatta, hiába szólongatta, nem sikerült megnyugtatni. A kisbaba ugyan gügyögött pár érthetetlen szót, de ezzel ők ketten semmire sem mentek. Sirius aztán valami hirtelen ötlettől vezérelve ölbe vette és kivitte a hátsó kertbe. A terv pedig csodák csodájára bejött. A friss levegő, a fütyörésző madarak és a szomszéd kertben locsoló, füvet nyíró emberek lekötötték a figyelmét.

Black elégetetten hordozta körbe a felélénkült Harryt, aki úgy tűnt, megint kedvenc elfoglaltságával múlatja az időt: végigmutogat a különféle tárgyakon és élőlényeken.

- Mad! …Fa! …Fel!

Sirius nevetve forgatta meg keresztfiát. Bár nem az összesnek, de a legtöbb szavának rájött a jelentésére. 

- Ügyes vagy, Harry! –dicsérte meg vidáman.

- Sirius!

Az említett felkapta a fejét. Beletelt pár másodpercbe, mire beazonosította a hang forrását. Mrs. Mallter állt a kerítés szélénél és integetett nekik.

Integet?!

- Jó napot! –biccentett, amikor odaért.

- Kié ez a csöppség, Sirius? –faggatta az asszony köszönés helyett. –A magáé?

- Jaj, nem. Ő a keresztfiam.

- Ennivalóan aranyos! –gügyögte a nő és megcsipkedte Harry pirospozsgás arcát. Black a továbbiakban igyekezett semleges arcot vágni és türelmesen kivárta, amíg az idős asszony befejezi a selypítős beszélgetését a babával. – Jaj, nem akarnak egy kicsit átjönni hozzánk? Bár George most nincs itthon…

Átjönni?!

- Ó, köszönjük, de azt hiszem, most inkább lefektetem Harryt, hiszen fáradt… –azzal lassan hátrálni kezdett. 

- Ó, ezek szerint ön vigyáz most rá!

- Igen…

- Valóban? –lelkesedett fel az asszony. –Ha gondolja, nagyon szívesen átugrom segíteni –ajánlkozott.

- Nem, köszönöm, azt hiszem, egyedül is boldogulunk –nem tudta pontosan, mi hajtja arra, hogy ne fogadja el a felajánlott segítséget. Talán a kölcsönös ellenszenv, amit egyébként egymás ellen tápláltak. –De most már tényleg be kell vinnem.

- Hát persze –mosolygott a nő. –Menjen, meg ne fázzon a kis Harry!

Siriusnak nem kellett kétszer mondania. Hátraarcot csinált és beiszkolt a házba. Remus egyből eléjük sietett, hogy megnézze, mi újság.

- Nem fogod elhinni –rázta a fejét Sirius. –Életem első civilizált beszélgetését folytattam le Mrs. Mallterrel!

- Nem! –kerekedett el Lupin szeme.

- Harry miatt –magyarázta Sirius. – Azt hiszem, hasznos, ha van egy ilyen csöppség a háznál. Képzeld el, milyen jól lehet vele csajozni! …Csak vicceltem, vicceltem, na! –mondta Black, miután Remus elkomorult. – Vedd el egy kicsit, már megfájdult a hátam! 

- Nem kellene inkább lefektetnünk? Hiszen ilyenkor mindig aludni szokott –javasolta gyorsan Lupin.

- Jó, oké… Nekem is ez járt a fejemben. 

*

Sirius előreengedte Lupint, aztán csigalassan behúzta maga után a hálószoba ajtót, majd lábujjhegyen a kanapához ment és lerogyott rá.

- Kész, befejeztem –közölte. –Nem való ez nekem! Tiszta strapa az egész!

- Pedig eddig remekül csináltad.

- Ja, persze.

- De tényleg. És nem is tudtam, hogy ennyi altatódalt ismersz.

Black csak hümmögött.

- A dadánk énekelt mindig nekünk, amikor még kicsik voltunk és egy szobában aludtunk Regulussal… –itt aztán megtorpant és elhallgatott. Remus közelebb húzódott hozzá és gyengéden egy puszit nyomott homlokára.

- Jól vagyok –sietett megnyugtatni a férfi. –Túlélem.

- Akkor jó –suttogta Holdsáp. –Mert még szükségem lesz rád.

- Ó, igen? Na és miben?

- Hát… ha például nem tudnék elaludni… nekem is énekelhetsz! Hé! –nevetett fel, amikor Sirius bosszúból leteperte az ágyra.

- Azt várhatod! –mondta gúnyosan, aztán a társa szája elé rakta a kezét. –De csak csendesen, mert megátkozlak, ha felébred tőled Harry!

- Tőlem? –méltatlankodott a férfi.

- Igen, tőled! –azzal föléhajolt és puhán szájon csókolta. Lupin halkan felnyögött. –Nem megmondtam? –heccelte Sirius és visszahúzódott.

- Azt hiszem, vissza kell fognunk magunkat, amíg itt van a drága keresztfiad.

- Én is attól tartok… –mosolygott vissza Black.

*