(...)

Furcsa volt. Már ami a helyzetet illette. Sirius úgy érezte, egy egészen új, barátságosabb oldaláról ismerte meg a boszorkányt. Már több éve jóban voltak, rendesen el tudtak beszélgetni mindenféléről a gyűléseken, mint ahogy a legtöbb Rendtaggal, de akkor valahogy sokkal távolságtartóbbnak látszott a hölgy, mint most.

Vagy mint amikor Harryvel voltunk.

*

Nem telt bele sok idő és a bútort sikerült teljes egészében felállítaniuk. Pár csavar azért kimaradt, de amikor Tapmancs felmutatta őket, a nő csak jóízűen kacagott.

- Szép munka! –mosolyogott Emmeline elismerően.

- Még jó! Hiszen az én kezem van a dologban! –ugratta Sirius.

- Ó, igen? És netalántán lenne kedved koccintani rá valamivel?

- Lenne –vágta rá a férfi.

A nő fürgén kiszaladt a konyhába, onnan kérdezett vissza: –Sör? Bor?

- Igen, ebben a sorrendben.

Visszatért, Black kezébe nyomott egy sörösüveget, majd leült a parketta közepére. Sirius pislogott párat, aztán követte a példáját. 

- Aztán mondd csak, nem sietsz haza?

- Nem igazán –dünnyögte a varázsló. Felbontotta az italát és belekortyolt.

- Egyedül vagy most otthon?

- Nem. Hagyjuk –mondta rosszkedvűen. Semmi kedve nem volt sem a jóslatra, sem Remusra, sem pedig Pipogyuszra gondolnia. Ez  bizonyára kiült az arcára is, mert a hölgy gyorsan megrázta a fejét.

- Ne haragudj… nem tartozik rám.

Csönd. Egy darabig csak üldögéltek a szoba közepén, ki-ki a saját üvegéből kortyolgatva.

- Na és te? –szólalt meg váratlanul Sirius, még mindig a falon lógó festményre meredve.

- Hogy?

- Egyedül laksz itt?

- Hát… nem. Hosszú történet.

- Van időm –vetette ellen Tapmancs és felbontott egy újabb üveget.

Időből tényleg elég sok kellett, mire a boszorkány nagyjából felvázolta a helyzetet. Siriusnak feltűnt, hogy Emmeline igyekezett tényleg csak a lényeget közölni, nem ment bele az apróbb részletekbe. De talán csak azért, mert nem tudta, ezzel mennyire untatja vendégét.

Az iskola elvégzése után együtt élt egy ideig a Roxfortos barátjával, majd miután ők szétmentek, átmenetileg a nővére is itt lakott, amikor nem mentek olyan jól a dolgok a férjével. Aztán pedig az öccsével élt, de mivel ő most Walesben dolgozik, csak hétvégente alszik itt.

- Ennyi –fejezte be végül szűkszavúan.

Black egy darabig eltűnődve bámult ki az ablakon, elidőzve a szürkületbe burkolódzó szomszédos házakon.

- Ez egy nagyon szép környék –állapította meg.

- Az.

A hölgy fáradtan megdörzsölte a szemét, aztán a lófarokba kötött hajához nyúlt, kihúzta belőle a hajgumit, majd az ujjaival átfésülte a hullámokat. Tapmancs rámeredt és fél sem fogta, amit mond:

- Jó volt úgy.

- Hmm? –állt meg a mozdulat közepén a fiatal hölgy.

- Öö… semmi… –pirult hirtelen el. –Csak… a hajad… jó volt úgy.

- Tetszett neked? –kapta oda a fejét a nő, majd amikor pillantásuk találkozott, gyorsan felállt és leporolta a ruháját. Sirius követte a példáját.

- Hát akkor… én inkább most… –kezdte magához képest szokatlanul ügyetlenül. Mi a fene van velem?!

- Köszönöm a segítséget! –mondta gyorsan Emmeline.

- Aha, persze, nincs mit.

Sirius hatalmas gombócot érzett a torkában. Menni kéne… nagyon menni kéne.

Mindketten megdermedtek egy pillanatra amikor egymásra néztek. A boszorkány arcán halványan táncolt a pár gyertya fénye, amik felettük lebegtek világítás gyanánt. A nő beharapta a száját, és amikor elengedte, halványan csillogott az ajka. Milyen szép…

- Megyek –nyelt egyet Sirius, de a gombóc továbbra sem akart eltűnni.

- Jó.

De továbbra is ugyanott álltak mind a ketten, bármilynemű mozdulatnak a legkisebb jelét sem adva.

- Tényleg megyek! –bizonygatta Black, az előbbinél hangosabban, talán hogy végre felocsúdjon. 

- Jó, nem akarlak tovább feltartani.

- Nem tartasz fel! –vágta rá a férfi.

- Ezt… jó tudni –húzta a száját a nő félmosolyra. Tapmancs levette a szemét a meggypiros ajkakról, bólogatni kezdett és ő is megpróbálta mosolyra húzni a száját.

Nem is tudtam, hogy Emmeline-nek sötétzöld szeme van…

Aztán megnyikordult a parketta. Az első lépés még tétova volt, és talán még tényleg az ajtó felé vezettek, de most irányt váltottak. Sirius kinyúlt Emmeline két karjáért és gyorsan magához húzta. A nő lehunyta a szemét és száját rögtön a varázslóéra tapasztotta…

Remegett.

Ajkai egyből szétnyíltak s nyelveik ízlelgetni kezdték a másikat.

Merlin! Ezt nem lehet… nem szabad… –a férfi fejében sajnos egyre halkult lelkiismeretének hangja, s az sem segített, hogy a boszorkány csípője minduntalan hozzádörzsölődött a sajátjához. Érezte, hogy a vére elért bizonyos testtájakra. 

Amikor már nem bírták tovább szusszal, szétváltak és pár másodpercig kérdőn meredtek egymásra.

Nem… –tiltakozott erőtlenül a fejében a hangocska, de már késő volt.

Döntöttek.

Újra összetapadtak, ezúttal talán még követelőzőbben, majd a boszorkány hátrálni kezdett, görcsösen Sirius pólójába csimpaszkodva, míg végül átküzdötték magukat a folyosón található megannyi akadályon és elértek a hálószobába.

Ott aztán a hölgy elengedte és várta a reakciót.

- Kellemes… helyen alszol –jegyezte meg Tapmancs, mire Emmeline halkan kuncogott egyet, de aztán két keze közé fogta Sirius arcát és tovább csókolta. Remegő kezekkel gombolta ki a blúzát, majd a férfi csípőjére csúsztatta a tenyerét. Egy sokatmondó pillantás és Black hagyta, hagyj húzzák át a fején a pólóját és ejtsék a szőnyegre. A boszorkány végigsimított a mellkasán, aztán lehajolt és elkezdte apró puszikkal hinteni be a barna bőrt. Sirius hátravetette a fejét és a bizsergéstől félig lehunyta a szemét. A nő karját kezdte cirógatni, s szinte meglepődött, milyen selymes és finom tapintású az ujjai alatt.  

Emmeline felegyenesedett és kipirulva nézett a varázslóra. Hátranyúlt, hogy kioldja a melltartóját, majd a vászonnadrágját, addig Sirius kibújt minden feleslegessé vált ruhájából. Végül csókolózva az ágyra dőltek és a férfi sóhajtva hagyta, hogy a boszorkány leteperje és újra megcsókolja.

Erős kezei félig bizonytalanul, félig elragadtatva siklottak a törékeny, puha testen, újra felemlítve az élményt, amit már hosszú ideje nem tapasztalt –legutóbb a Roxfortban. Más volt, de ismerős; igen, minden egyes perccel ismerősebb, mintha csak tegnap lett volna, hogy egy lányt, egy nőt tartott a karjaiban.  

Black feltámaszkodott és az ölében ülő nő melleit kezdte csókolni, begyakorolt mozdulattal a tenyerébe fogni, megemelni, a bimbókat meg-megnyalni. Emmeline felsóhajtott és hátracsapta a haját, hogy az ne legyen útban.

Egy idő múlva aztán mindketten többre vágytak. Sirius ujjai rejtett helyekre siklottak, amire a nő jólesően nyögdécselni kezdett és még jobban kitárta a combjait.

Black kiszáradt szájjal figyelte, ahogy a boszorkány feltérdelt, férfiasságára kulcsolta a kezét és magába vezette. Könnyen ment. Mégis lassan, vigyázva ült vissza s amikor teste teljesen befogadta a férfit, óvatosan mozogni kezdett. Sirius felnyögött, ahogy a forróság körbeölelte. Hogy tudott megfeledkezni róla, milyen is ez!   

Emmeline az elején még Tapmancsra meredt, mintha nem hinne a saját szemének, de miután az érzés egyre fokozódott, átadta magát az ösztöneinek. Black vele mozgott ugyan, de a gondolatai máshol jártak. Megbabonázva figyelte a nőt, s a félhomályban különféle emlékképek ugrottak be neki. Nem lehet ezt elfelejteni…

Amikor érezte, hogy már közel van a beteljesedéshez, megragadta a nő csípőjét és a gyűrött lepedőre nyomta, hogy felé kerekedhessen. Elkezdte a ritmusos lökéseket, és amíg volt ereje, a boszorkány nyakát és vállát csókolgatta. 

Emmeline már minden újabb mozdulatnál felsóhajtott, szinte vonaglott a gyönyörtől, majd egyszer csak minden eddiginél hangosabban felsikkantott, összerezzent és belemarkolt Sirius karjába. Hamarosan Black is felmordult, megdermedt; az élvezet egymást követő hullámokban áradt szét a testében, elködösítve elméjét. 

Lepillantott a karjaiban pihegő nőre, de annak még mindig csukva volt a szeme. Sirius kicsúszott belőle, aztán a hátára gördült és az egyik tenyerét a homlokára tapasztotta, úgy várta, hogy megnyugodjon.

- Gyere ide! –kérlelte Emmeline pár perc múlva.

Sirius készségesen fölé hajolt és mélyen megcsókolta. „A férfi nem szégyene vagy, Black” –Piton mondata még mindig ott zakatolt az agyában és egyszerűen nem akart lehalkulni.

Most sem akart…

A halk, cuppogó hangokat pedig lassan elnyomta az egyre közeledő égdörgés, és a távoli sötétszürke színben játszó egen néha egy-egy neonszínű fény is felvillant.

*

Talán egy negyed óra is eltelt azóta, mikor végre mindketten feltápászkodtak a puha, de megviselt ágyról és Black öltözködni kezdett. Hosszú haja függönyébe temetkezve csatolta vissza az övét és előre félt a perctől, amikor már nem tudja tovább halogatni a dolgot, szembe kell néznie Emmeline-nel. 

Vajon ezek után majd elvár tőlem valamit?

- Hát… –próbálkozott esetlenül. –Figyelj…

- Semmi gond! –sietett kijelenteni a nő. –Tudom, mit szeretnél mondani.

- De…

- Kérlek, inkább menj most el –sóhajtott. –Nem vagyok naiv kislány, nem kergetek reménytelen álmokat. Tudom, hogy ennyi volt. És megnyugodhatsz, ez köztünk marad. Csak… menj!

Néma csendben lépkedtek el a bejárati ajtóig. Ott a boszorkány kitárta és félreállt. Tapmancs kilépett az esőre és még egyszer megfordult.

- Ne haragudj –szólt őszintén Sirius.

Emmeline megrázta szép fejét.

- A párod nagyon… szerencsés ember… –mondta mosolyogva, de a hangja megbicsaklott. –Még egyszer köszönöm a segítséget a szekrényhez. Szia! –azzal hangtalanul becsukta maga előtt az ajtót. 

Tapmancs pedig botorkálva elindult az előkerten át az utca felé. Szerencsés, mi? –gondolta keserűen. Minden egyes lépéssel egyre nehezebb lett a szíve, egyre jobban szorította valami a tüdejét.

Felnézett a komor felhőkre. A kövér cseppek az arcába hullottak, így lehunyta a szemét.

*

Az ajtónak persze, hogy nyikorognia kellett, amikor Sirius hazaért.

Még csak véletlenül se lehessen észrevétlenül megérkezni.

A férfi egykedvűen besomfordált a szobába és körülnézett. Sehol egy égő gyertya, sehol egy üzenet. Remus mégis házon kívül volt –állapította meg a varázsló, miután felmérte a kis lakást.

Éppen a konyhában álldogált és a nyitott hűtőajtó előtt evett, amikor meghallotta az ismerős kulcscsörgést. Sirius torka összeszorult és letette az asztalra a szendvicset. Már nem volt étvágya. 

Lupin –mintha csak tudná-, egyenesen a konyhába ment, és miután meglátta párját, közönyös arccal sétált mellé, hogy kivegyen a frizsiderből valami innivalót.

- Későn jöttél –morogta csak úgy mellékesen, aztán elhagyta a helyiséget. 

Black becsapta a hűtő ajtaját, átvágott az előszobán, de a nappali előtt lefékezett és féloldalasan az ajtófélfának dőlt.

- És te hol voltál?

- Mit érdekel az téged? –kérdezett vissza Lupin barátságtalanul.

- Érdekel.

- Ó, igen? Akkor megnyugtatlak, semmi olyat nem csináltam, ami miatt aggódnod kellene –azzal felhajtotta az italát és a poharat a dohányzó asztalkára rakta. Megnyalta az ajkait és halkan sóhajtott. Siriusnak volt egy olyan érzése, hogy Remus még akar kérdezni tőle valamit, de aztán mégis a hallgatás mellett dönthetett, mert amikor felállt a fotelből, csak egy fáradt pillantást engedett meg magának.

Black meg sem várta, merre indul, csak becaplatott a fürdőszobába. Rosszkedvűen dobálta le magáról a ruháit és állt a zuhany alá. Újból lehunyta a szemét, ahogy a víz végigfolyt a testén. Automatikusan a szappanhoz nyúlt és elkezdte habosítani a kezét. 

Hosszú percek teltek el, de Sirius úgy érezte, nem tudja a képzeletbeli mocskot lemosni, nem képes rá, hisz az már beette magát a bőre alá. 

Miért csináltam?! Mire volt ez jó?

Végül csak elzárta a csapot, bár úgy érezte, mintha semmit sem végzett volna. A pizsamáját persze megint elfelejtette, így törülközőben kellett bevonulnia a hálóba, hogy felöltözhessen. Remus ott olvasott.

Tapmancs szótlanul bújt bele az alsónadrágjába és a trikójába. Felegyenesedve barátja vonásait kezdte fürkészni.

- Meg sem kérdezed, Emmeline miért hívott át? –tudakolta.

- Ha fontos dologról lenne szó, elmondanád –hangzott a kimért felelet. –Felesleges kételkednem.

- Ja –fújt egyet a varázsló.

- Talán van okom rá? –nézett fel Remus a megsárgult lapú kötetéből.

Nem, jobb, ha nem tudja –változtatott véleményt a férfi.

- Nincs –suttogta, aztán inkább elfordult és az ablak függönyével kezdett matatni, hogy valami értelmet adjon a mozdulatnak. –Túl meleg van itt, kint alszom inkább a heverőn.

*

Másnap délelőtt, amikor Sirius végre kinyitotta a szemét, pár pillanatig úgy érezhette, az egész egy rossz álom volt. Ma elmennek szépen Dumbledore gyűlésére, ahol majd újabb feladatokat kapnak, mennek megint őrködni vagy esetleg újabb szövetségeseket keresni. Remus mindjárt odaül mellé és felkölti…

De hiába telt el több tíz perc, a férfi csak forgolódott, mire végre tudatosult benne, hogy nem úszhat meg mindent ilyen könnyen; nem, ezúttal nem.

Megcsaltam.

Ez volt az a pont, amikor az alattomos kis hang a fejében az álom utolsó ködfoszlányát is kiűzte a fejéből, helyt adva olyan nehéz súlyú érzéseknek, mint a düh, émelygés, szégyen. Ezek pedig kíméletlenül tapadtak a lelkére, és húzták, vonták lefelé, amíg Tapmancs nem bírta tovább elviselni; kikelt az ágyból és a hangokat követve Lupin után ment.

- Remus! –szólongatta, mielőtt még a konyhába ért volna. –Remus...

A szőkésbarna hajú férfi az asztalnál ült eddig, most azonban felállt és Siriushoz sétált. Pár másodpercig még habozott, aztán átkarolta a derekát és megölelte. Black megdermedt.

Mindig is Holdsáp volt a haragtartóbb, mindig is őt kellett kiengesztelni. 

Akkor mégis mi ez az egész?

- Nem… hagyj… –nyögte Sirius erőtlenül. Egy darabig tűrte, aztán lassan feszengeni kezdett, míg végül sikerült kibontakoznia a karjaiból és elhátrálnia tőle.

- Sirius… –próbálkozott a férfi.

- Hagyj! –ismételte erőtlenül. Megrázta a fejét, miközben egyre távolabb húzódott tőle. Hátraarcot csinált és gyorsan faképnél hagyta.

*

Hagyj higgye csak, hogy még mindig haragszom. Minden ezerszer jobb, mint beismerni neki az igazat!

A fekete hajú varázsló a Temze partján sétált. Ügyet sem vetett a mellette szaladgáló mugli gyerekekre, akik nagy köveket hajítottak a vízbe, vagy az inni készülő madarakat próbálták megfogni.

Griffendéles bátorság, mi? –gondolta cinikusan. –Azt hiszem, a Teszlek Süveg ezúttal alaposan meggondolná, hová oszt be. Például a mardekárban jó helyem lenne, mint minden más családtagomnak. Semmivel nem vagyok különb náluk!

De mégis, mi a francért csináltam? Ezt úgyis megkérdezni, ha elmondom neki. Úgyis! És mit lehet erre felelni? Hogy nem tudom. Talán Piton megjegyzése miatt? Vagy mert vele most össze voltam veszve? …Bassza meg, ezek szánalmas okok! …Kész, Sirius, csak ennyi telik tőled!

A férfi követte a gyerekek példáját, fogott egy követ és kacsázva beledobta a vízbe.   

Gyáva vagy, gyáva vagy! –gondolta keserűen. Az utolsó kavics alig repült egy métert, túl gyors röppályának köszönhetően tompán belecsobbant a vízbe.

*