|
Remus vár (Remus Waits) PG
2008.05.13. 23:29
 Summary az angolból átvéve: "Pre-war and Post-Azkaban, musings by one Remus J. Lupin - egy Remus J. Lupin elmélkedése" R/S, L/J
Írta: Dora Solo
Fordította: Rinoa
Eredeti cím: Remus Waits
Penna: 2008.05.13.
Osztályozás: PG
A fic: community.livejournal.com/remusxsirius/2895015.html#cutid1
Remus vár
Elnézi, ahogy James támadást indít az új londoni lakása falán levő penész ellen. Vézna karjával hadonászik és bűbájokat szór a betolakodókra, egyenlőre sikertelenül.
Vannak pillanatok, olyan, mint ez, amikor Remus Lupin érzi, hogy semmi sem reménytelen, a melegség mint gyógyító balzsam árad szét a testében. A világban most háború dúl, de itt, ebben a kis lakásban maga körül tudhatja a barátait, együtt küzdenek a penész ellen, együtt festik át a falakat. Sirius Black épp Lily Evanst környékezi meg, aki csokoládétortát tart a kezében és annyira kacag, hogy egészen belepirult. Jamest, akinek most a penészre kellene koncentrálnia, elbűvöli Lily nevetése, ahogy Remust Sirius mosolya.
A nő végül megenyhül a hízelgéstől és odaadja Siriusnak a részét, majd felnézve elkapja Remus pillantását, megértő, palackzöld szemei jóságosan csillognak. Talán önző dolog, hogy Remus azt meri gondolni, ami itt és most történik, fontosabb, mint ami napok múlva jön, de hát Lily csak nevet, Sirius arcát már beborítja a csoki és Jamesnek sehogy se jut eszébe a penész elleni megfelelő varázsige. Vele vannak a barátai, mind együtt, és ettől boldognak érzi magát, furcsamód öregnek és fiatalnak egyszerre és az érzés annyira úrrá lesz rajta, hogy szinte kicsordul belőle.
A világ a régi mederben folyik tovább, és Remus végre visszamosolyog Lilyre. Nem törődik a sebhelyekkel, melyek kettévágják az arcát. Remus vár egy kicsit, aztán elindul a tortájáért.
~*~
Aztán mindennek vége.
~*~
Elnézi, ahogy Sirius Black támadást indít a kanapéba rejtőzött doxik ellen. Hetykén, magabiztosan suhint a pálcájával, egyenes háttal és büszkén. Néha, olyan pillanatokban, mint ez Remus érzi, ahogy a boldogság utat tör magának tudata elködösült útvesztőiben, melyek legmélyén elfeledett gondolatok rejtőznek: két legjobb barátjának elvesztése, tizennégy év, legalább ugyanennyi ideje nem volt rendes munkája sem, és a világban újra dúl a háború. Lelkifurdalása van, amiért boldog, mert Tapmancs, az ő Tapmancsa hirtelen visszatért a halálból és most doxikkal hadakozik.
Talán újra rendbe jöhet a világ, most, hogy Sirius hazatért. De talán önzőség ilyet gondolni, hiszen James és Lily és az ifjúságuk, ami ott kavargott körülöttük a Roxfort levegőjében, egyszerre oda. Mégsem tagadhatja le, hogy a világ sokkal szebb most, mint amilyen az elmúlt tizennégy évben volt. Siriust bámulja, az idős embert fiatal testben, vagy a fiatal embert idős testbe zárva, nem számít melyik, csak az, hogy most a nappali közepén áll, a gyermekkori házában, hosszú éjfekete haja a szemébe hull – hirtelen olyan ellenállhatatlanul, hogy Remus egyszerre tudna nevetni és sírni.
Sirius megáll mozdulat közben és időtlenül tiszta, szürke szemével Remusra pillant. Elvigyorodik.
- Azt hinnéd… –mondja, és Remus szíve vadul dübörögni kezd arra a gondolatra, hogy Sirius valami olyat fog mondani neki, ami miatt, ha csak egy pillanatra is, de megérte tűrni a tizennégy évig tartó kínt. Remus vár.
- … hogy tizennégy év alatt kitaláltak valami jobb módszert a doxik ellen. Most tényleg, Moony. Ez a bűbáj már évtizedes, talán évszázados és a kis istenverte állatkák még mindig abba a tudatba ringatják magukat, hogy a hely az övék.
Remus sóhajt és megrázza a fejét. Elmosolyodik. A világ visszatért a régi kerékvágásba.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
